Connect with us

BTCC 2023

Új éra kezdődik, indul a BTCC

Közzétéve

on

Olyan bajnokság indul a SIMCO-n, amilyen még nem volt, mióta rFactor2-vel versenyzünk, sőt a régi rFactor-nál sem. A BTCC 2023-as bajnokságban hybrid hajtású túraautókkal versenyzünk, melyekben a push to pass rendszer a valós versenyzésben használatosan működik. Nagyon érdekes lesz megtapasztalni ma este élesben a működését.

A push to pass jelenleg 15mp erejéig ad plusz erőt az autóknak körönként, de ahogy az utcai hybrid autókban, itt is merül az akkumulátor, amit fékezéssel és motorfékkel lehet visszatölteni. Fontos lesz látni, hogy versenytáv alatt, ki hogy tudja ezt kihasználni.

A ma esti első versenyre szinte telt ház van, már csak pár autó maradt, ami lefoglalható. A gyári BTCC móddal megyünk, de már nagy újdonság, hogy nem kell minden autót megvenned, csak azt amivel versenyezni szeretnél. Nevezni természetesen az egész során lehet, a teljes valós szezont teljesíteni fogjuk.

A két verseny távja 17-17 kör, a második futamon az első nyolc fordított sorrendben indul. Igen rövidnek ígérkeznek a futamok, amennyiben igény van rá, a következő fordulótól átváltunk a három versenyes rendezésre.

Az időjárás úgy tűnik száraz lesz, sőt egészen meleg van jelenleg Angliában.

Várunk mindenkit ma este! Ez nagyon izgalmas lesz!

BTCC 2023

Kiss Balázs a BTCC 2023 bajnoka

Közzétéve

on

Tovább a cikkre

BTCC 2023

BTCC szezonzáró ma este!

Közzétéve

on

A BTCC 2023-as bajnokságunk ma este utolsó, tizedik fordulójához érkezik, a klasszikus Brands Hatch pálya fogadja a mezőnyt. A bajnoki cím és többi helyezés sorsa még nyitott.

A bajnoki cím sorsa ugyan még nyitott, de Kiss Balázs már 88 pontos előnyel áll az élen. Egy helyszínen 107 pont szerezhető, így már csak matematikai esély van, főként a második helyen álló Hegyvári János számára. Szűcs Ádám 12 pontra követi Hegyvárit, neki még esélye van a bajnoki második helyezésre.

A gyártók között a bajnoki cím sem dőlt el, a BMW vezet 72 ponttal a Cupra előtt. Ez még ledolgozható, igaz a BMW az utóbbi fordulókban nagy dominanciát mutatott. A harmadik helyért a Toyota és Honda küzd.

Az időjárás Angliában kellemes, őszies, de mint tudjuk, a szigetországban az eső bármikor megérkezhet, ahogy ezt az előző fordulókban is tapasztaltuk.

A BTCC 2023 bajnokság után indul a Porsche Supercup 2023, az új kupás modellel. A nevezés szerdán kezdődik, ahogy a versenykiírás is akkor jelenik meg.

Várunk mindenkit ma este, búcsúztassuk ezt a nagyszerű bajnokságot két izgalmas futammal!

Az előző forduló közvetítése a #janimutatja adásban:

Tovább a cikkre

BTCC 2023

Utolsó előtti BTCC forduló hétfőn

Közzétéve

on

A BTCC 2023-as szezon utolsó előtti fordulója következik hétfőn, melynek a helyszíne Silverstone, de nem a hosszú nyomvonal, hanem a rövidebb, nemzeti sorozatokra használt verziója. A bajnoki cím sorsáról dönthet a hétfői két verseny.

Kiss Balázs 572 ponttal áll a tabella élén, előnye 75 pont. A bajnoki címhez 107 pontos előny szükséges, így akár már hétfőn megszerezheti a trófeát. Ezt próbálja megakadályozni a második helyen álló Szűcs Ádám és a harmadik Hegyvári János, ám arra is kell figyelniük, hogy megtartsák a dobogós helyezésüket, mert a top5-ben szoros az állás.

A gyártók között a BMW még tartja az előnyét, de csak 14 ponttal előzi meg a Cupra-t, így az utolsó futamig folytatódhat a bajnoki küzdelem. A harmadik Toyota már jelentős hátrányban áll a dobogón.

Az időjárás kiszámíthatatlan jelenleg Angliában, könnyen előfordulhat, hogy a versenyek közben eső lepi meg a mezőnyt.

A bajnokságba továbbra is lehet nevezni! Várunk mindenkit hétfőn este!

Az előző forduló közvetítése a #janimutatja adásban:

Tovább a cikkre

Hírek