Tavaly nagy sikere volt az év végi Szilveszter Rally-nak, közel negyven indulóval rendeztük a versenyt. Azt nem garantáljuk, hogy idén is sikerül ekkora mezőnyt felmutatni, de hogy élvezetes lesz, az biztos. Erről egy négykerék-hajtású Subaru STi WRX autó gondoskodik. A verseny a hagyományokhoz híven, idén is ingyenes, bárki nevezhet.
Mivel az autó négykerék-hajtású, fontos erre a szűk pályára jól beállítani, és itt már szinte kötelező a kézifék használata, hisz nem könnyen fordul a kocsi. Azt is tanácsoljuk, minél hátrébb állítsátok be a hajtást, 30-70 arány már jó kezdetnek. Persze, jó kézifék használattal a fordulás sokkal könnyebb.
Az előzetes időterv szerint a Hungaroring külső és belső részén kétszer megyünk végig, de látva, hogy milyen szakaszidők születnek a teszteken, lehet, hogy egy harmadik, mindent eldöntő kört is berakunk.
A lebonyolítás ugyanaz, mint tavaly, melyet elolvashattok a versenykiírásban.
Boldog Karácsonyt mindenkinek, találkozunk December 30-án!
