dtm 2016
DTM – hétf?n Nürburgring

Sirán Milán egészen hihetetlen módon ráérzett a DTM modra, folyamatosan fejl?dött az idény során, és az utolsó két versenyre átvette a vezetést a bajnokságban, Kiss Balázs így már „csak” a második. A harmadik helyen Hegyvári János és Bachrati Patrik áll azonos ponttal, érdekes lesz köztük a párharc, de felérhet rajuk Cseh Tamás és Tim Gábor is.
A csapatok versenyét továbbra is a Team MTEK vezeti, a Team RBM és a Team RMG el?tt.
Hétf?n egy jól ismert, tradicionális pályára érkezik a sorozat, a helyszín Nürburgring, természetesen a rövid, GP nyomvonalat használjuk. A DRS a hátsó egyenesben használható a síkán el?tt.
Az el?z? versenyr?l Kiss Balázs készített összefoglalót.
dtm 2016
A DTM 2016 gy?ztese Sirán Milán

Véget ért a DTM 2016 bajnokság, melyet Sirán Milán nyert meg, Kiss Balázs és Bachrati Patrik el?tt. A csapatok között a Team MTEK volt a legsikeresebb. A bajnokság hivatalos végeredménye, a futameldobások után.
dtm 2016
DTM – Az utolsó verseny a Hungaroring-en

Sirán Milán 25 pontos el?nnyel várja a szezonzáró futamot a DTM 2016 bajnokságban. Kiss Balázs számára a gy?zelem létfontosságú, hogy életben tartsa reményeit a bajnoki címre. Cseh Tamás és Bachrati Patrik a harmadik helyért fog megküzdeni a Hungaroring-en.
A csapatbajnokság eld?lt, a Team MTEK a bajnok csapat, de a második helyért még szoros a küzdelem.
A bajnokság a magyar pályán zárul, a Hungaroring-en egy órás futam vár a mez?nyre hétf?n.
Fontos hír, hogy a következ? bajnokság, a GP3 Series már szeptember 5-én elindul, ahova várjuk a jelentkezéseket.
A DTM 2016-os bajnokság Nurburgring-i futamáról ezúttal Bachrati Patrik készített összefoglaló videót:
dtm 2016
DTM – jön Sachsenring!

Érdekes végeredmény született az el?z?, Zandvoort-i futamon. A pályán sajnos bugos volt a Safety Car, így meg kellett hozni a döntést, és a verseny végeredménye, az SC kihajtásának id?pontja lett. Szerencsére b?ven túl volt a mez?ny a futam 75%-án így értékelhet? volt a verseny.
Ezzel együtt új döntést is hoztunk, lecseréltük a Clio-t, egy sokkal gyorsabb Mercedes SLS-re, mely innent?l a DTM Safety Car-ja. Ennek letöltése kötelez?, hisz enélkül nem tudsz a szerverre fellépni.
A kaotikus futamot Sirán Milán nyerte, és ezzel komoly kihívója lett Kiss Balázsnak, aki jelenleg vezeti a bajnokságot 9 pontos el?nnyel. A harmadik Tim Gábor hátránya 18 pont, ami szintén könnyen ledolgozható, s?t az els? 5 pilóta b?ven esélyes a bajnoki címre!
A csapatok versenyét a Team MTEK vezeti, el?nyük megnyugtató a Team RBM és a Team Abt Sportsline el?tt.
Hétf?n újra nehéz verseny következik, Sachsenring nagyon kanyargós pályája hatalmas kihívást jelent majd. Hétf?n várunk mindenkit a DTM 2016-os bajnokság futamán!
Az el?z? versenyr?l Kiss Balázs készített nagyszer? összefoglalót:
-
Formula 44 hét ago
Spanyolország következik, Jerez következik – Formula 4
-
Toyota GR86 Cup4 hét ago
Jön a Toyota GR86 Cup iRacing bajnokságunk!
-
Mazda MX5 Cup 20253 hét ago
Szűcs Ádám az első iRacing bajnok, megnyerte a Mazda MX5 Cup-ot
-
Toyota GR86 Cup3 hét ago
Indul a második iRacing bajnokságunk, a Toyota GR86 Cup!
-
Formula 42 hét ago
Bahrain várja a Formula 4-et
-
Toyota GR86 Cup4 nap ago
Jön a második forduló egy fél-ovál pályán!