Ingy2 írta:Szinte hihetetlen de ezt is megéltük...Jokét nem lökték ki az első kanyarban

. De viccet félre téve végre megérte a sok gyakorlás, remekül összejött a kvali. Versenyen a rajtot elméláztam mert nem láttam jól a lámpát az A oszlop miatt

Joke remekül rajtolva elém állt és Cselt-nek is begörcsölhett az állkapcsa mert nem volt hajlandó leszakadni a valagamról

, oszt Joke olyan verseny tempót diktált hogy nem bírtam tartani vele a lépést, csak pislákoltam mint a hugyozó malac szembeszélben milyet lép a Sierra

, de hibáját kihasználva sikerült átugorni. A versenyfelénél meg elfogott a pánik roham, hogy nem lesz elég a benya, ezt nem tudom hogy sikerült kiakkumulálni de szerencsére a végén maradt 7 liter és nem hazuttolt meg az olasz technika tud megbízható is lenni
Grat mindenkinek fasza verseny volt

Hogy túléltem az első kört, annak köszönhető, hogy nem a zúzdából indultam, hanem az elejéből, ahol azért a legtöbben tudják mi a versenyzés. Aki nem ingy.... izé, akinek nem inge ne vegye magára.
A lámpát egyébként én sem láttam, hang után próbáltam rajtolni, de a motorzaj rendesen elnyomta. Az első 6-7 kör álomszerű volt, könnyedén tartottam az első helyet és már számolgattam vajon hova jövök vissza a kerékcsere után, mikor totál elfogyott az első gumi és kétszer mentem füvet nyírni. Kiderült, hogy a qrva szerelők nem tették fel a medium gumikat, hanem fennt hagyták a softot.

Lehet kirúgom őket !
Viszont kellett még mennem néhány kört a rongyos papucsokon , hogy a medium szett kibírja a végéig, el is mentek mellettem vagy négyen. A boxlátogatás után kb. 10. lettem, majd a friss gumikon feljöttem 6.-nak, de Mugen és Tepy már nagyon messze voltak.
Nagyon sajnálom az elszalasztott lehetőséget, mert a végén a dobogóért csatázhattam volna egy jót.