Még szerencsém is volt, mert a futam leintése után, pár percre már nem is volt netem. Sajnos a modemem rossz, de a Tö-Cöm valahogy nem talál el ide, hogy kicserélje...
A rajt nagyon jól sikerült, helyet hagytam a belső íven, hogy nehogy kiüssenek, de nem jött össze, sikeresen valaki telibe vert hátulról. Nem voltam dühös, szinte számítottam rá, így legalább izgalmasabb lett a futam. Aztán próbáltam mielőbb a 3. helyre feljönni, ennél jobb eredményre nem is számítottam. Egészen Bikáig sikeresen vettem az akadályokat, voltak csatáim, nagyon élveztem. Bika egy darabig védekezett, majd elengedett, nagyon szépen köszönöm. Ezután láttam Emerico kimegy a boxba, nekem valahogy túl korainak tűnt, de már láttam tőle ilyen taktikai húzást, így megpróbáltam még nagyobb tempót diktálni, hogy majd mikor én is kimegyek boxba, akkor elé tudjak visszajönni. Majd Nagy az élről kiállt, én még mindig kint, próbáltam még nagyobb tempót menni. Aztán be box. Mikor visszajöttem, bele kerültem a sűrűjébe, de sikerült Bika és Emerico elé visszajönnöm. Aztán hibáztam és Bika mögé kerültem.
Majd 2. helyről kiálltak boxba, így a 2. helyre kerültem.
Jött a sötétség,
Gratulálok mindenkinek, legfőképpen a győztesnek!
