Oldal: 41 / 57
Re: Társalgó
Elküldve: 2010.02.09. 20:39
Szerző: Cselt
Huh végre egy jó futam

Hétvégén gyakoroltam kicsit, mert sajna hétfőnként mostmár csak este 8 fele fogok éppencsak hazaesni, de akkor valahogy nem ment annyira a pálya. A versenyen viszont egyre gyorsabb köröket futottam, így majdnem egy 1mp-vel jobbat mentem az addigi legjobbamnál.
A versenyen ezen a szűk pályán is kiváló csatákat vívtunk. A legjobban az tetszett, amikor Tomievo ellen kellett védekeznem körökön keresztül. Egyszer a visszafordítóban sikerült neki visszaszúrni, miután megelőzött. Volt vigyorgás közben gazdagon. Aztán az is szép volt, mikor Bardocz és Tomi egyszerre előztek meg egy kanyarban. Én csak lestem, hogy ezt hogy hozták össze. De jó volt. Végre tudtam menni végig gyors tempóban hiba nélkül, aminek az eredménye egy szép 3. hely lett
A plr-es beállításhoz:
Ezzel azt tudod beállítani, hogy hány ms-on belül ne érzékeljen dupla váltást. Tehát hiába küld a kormány két jelet, a játék csak egyet vesz figyelembe, ezen időintervallumon belül. Ez valószínüleg játék közben nem fog téged zavarni, mert gondolom nem szoktál úgy visszaváltani, hogy 150ms-on belül kettőt váltasz

Re: Társalgó
Elküldve: 2010.02.11. 05:18
Szerző: Hannibal
Hannibal írta:emerico írta:Ismerem a modot, ez az egyik amire gondoltam az ETCC után.
Feri most a fene tudja hol van, mivel a Red Bull gokartcsapatában (!!) szerepel ettől az évtől, tehát van egy rakat külföldi verseny. Úgy tudom hogy hétfőn mivel külföldön van, laptopról fog menni, lehet hogy billel, hogy pontokat mentsen. Szerintem a setupja semmire sem lesz jó
A modot, amit Hannibal linkelt, mindenkinek ajánlom.
Egyszerűbb innen leszedni
http://www.rfactorcentral.com/detail.cf ... lass%20GTO
Emerico, itt a 4.0-ás van s ha jól emlékszem password-ot kér, és hiába kértem Jolo- nem adta ide.
amit én linkeltem ki, ott a 3.2 verzio van és ahhoz nem kér GTl-t utána pedig a 3.2-4-patch-el kell teljessé tenni a modot, ebben a patch-ben vannak a chevy-corvette-k.
ehhez van még a "Capri RS spec Edition" amiben eszméletlen capri változatok vannak. érdemes kibróbálni!
valaki leszedte már a modot?? higgyétekel nagyon király, és amit linkeltem , nem kér GTL-t!
Re: Társalgó
Elküldve: 2010.02.12. 21:16
Szerző: FEFECAPRI
Tomievo írta:Szia!
Ezt keresd meg a .plr fájlodban:
Repeat Shifts="2" // 0 = no repeat shift detection, 1 = detect and eliminate accidental repeat shifts within 100ms, 2 = 150ms, 3 = 200ms, 4 = 250ms, 5 = prevent shifting again before previous shift is completed
Üdv
Csak egy plr ájlt találtam és az az Userdatában van. Mivel lehet ezt megnyitni?
Re: Társalgó
Elküldve: 2010.02.12. 21:18
Szerző: Cselt
Igen az userdata könyvtárban van. Nickneved.plr fájlt kell keresned és jegyzettömbbel tudod szerkeszteni.
Re: Társalgó
Elküldve: 2010.02.12. 22:33
Szerző: Lali
Hannibal írta:Hannibal írta:emerico írta:Ismerem a modot, ez az egyik amire gondoltam az ETCC után.
Feri most a fene tudja hol van, mivel a Red Bull gokartcsapatában (!!) szerepel ettől az évtől, tehát van egy rakat külföldi verseny. Úgy tudom hogy hétfőn mivel külföldön van, laptopról fog menni, lehet hogy billel, hogy pontokat mentsen. Szerintem a setupja semmire sem lesz jó
A modot, amit Hannibal linkelt, mindenkinek ajánlom.
Egyszerűbb innen leszedni
http://www.rfactorcentral.com/detail.cf ... lass%20GTO
Emerico, itt a 4.0-ás van s ha jól emlékszem password-ot kér, és hiába kértem Jolo- nem adta ide.
amit én linkeltem ki, ott a 3.2 verzio van és ahhoz nem kér GTl-t utána pedig a 3.2-4-patch-el kell teljessé tenni a modot, ebben a patch-ben vannak a chevy-corvette-k.
ehhez van még a "Capri RS spec Edition" amiben eszméletlen capri változatok vannak. érdemes kibróbálni!
valaki leszedte már a modot?? higgyétekel nagyon király, és amit linkeltem , nem kér GTL-t!
Én igen csak az a baj hogy a corvettek és a pantera hibásan jön le akárhányszor szedem le

és a caprit pedig két és fél kör alatt megfőzöm.

Ja egyébként a password ne is kell mert ha lerakod az ablakot meg újra rákattintassz akkor automatice beírja

Re: Társalgó
Elküldve: 2010.02.13. 08:19
Szerző: Hannibal
fogalmam sincs miért töltöd a kocsikat külön, mert a 3.2-ben minden benne van, a Chevyn kivül.
a patch-ban van a chevy-corvette+ a HDV módosítás, hogy ne főzz olyan könnyen

de azt hiszem te a Capri_Spec -Edition-ra gondoltál, amihez megint csak van egy HDV patch.
egyébként itt a járgányok "megjelenése" a fontos.
ezt az ablakot hogyan teszed le a tálcára vagy bárhová? ez tényleg érdekelne.
http://www.keptarolo.com/show-image.php ... 6d375c8e3f
persze az egésznek nincs értelme, hiszen a 3.2 és a v.4.0 patch feleslegessé tesz minden variálást.
a menettulajdonság részletkérdés, mert egyszerűen , ha akarjuk átvesszük az 1979-ETCC-ből.
én így gondolom.
Re: Társalgó
Elküldve: 2010.02.13. 13:59
Szerző: bardocz
Szerintem fölösleges megváltoztatni a fizikát. Inkább el kell dönteni, hogy milyen kocsikkal megyünk, azokat kiszedni, és belerakni egy ligamodba, upgradekkel, meg mindennel együtt, de egyenfizikásítani egy Panterát és egy Corvettet szimplán faszság szerintem, annyira más a két kocsi. És ha már ligamod lenne, akkor nem kéne az új menü, hanem a sima. És így, hogy mások az autók, meg lehet csinálni, hogy aki nagyon gyors, az gyengébb kocsival megy.
Re: Társalgó
Elküldve: 2010.02.13. 14:00
Szerző: Lali
Hannibal írta:fogalmam sincs miért töltöd a kocsikat külön, mert a 3.2-ben minden benne van, a Chevyn kivül.
a patch-ban van a chevy-corvette+ a HDV módosítás, hogy ne főzz olyan könnyen

de azt hiszem te a Capri_Spec -Edition-ra gondoltál, amihez megint csak van egy HDV patch.
egyébként itt a járgányok "megjelenése" a fontos.
ezt az ablakot hogyan teszed le a tálcára vagy bárhová? ez tényleg érdekelne.
http://www.keptarolo.com/show-image.php ... 6d375c8e3f
persze az egésznek nincs értelme, hiszen a 3.2 és a v.4.0 patch feleslegessé tesz minden variálást.
a menettulajdonság részletkérdés, mert egyszerűen , ha akarjuk átvesszük az 1979-ETCC-ből.
én így gondolom.
Nos háromszor áramkimaradás után

ha van másik futó alkalmazásod is akkor katt arra az kerül előtérbe majd katt a paswordosra és máris beírja a jelszót.
Csak azért variálok mert amit az emer linkjéről töltök az 1.0
http://www.rfactorcentral.com/detail.cfm?ID=World Championship 1975 Class GTO szerintem és jolo is hivatkozik a lenti hozzászólásokban arra az oldalra amit te linkeltél onnan próbáltam meg leszedni de onnan meg hibásan jött le . de megpróbálom újból
Re: Társalgó
Elküldve: 2010.02.13. 21:47
Szerző: Hannibal
a fenébe is ,nekem nem akarja beírni így sem .légyszíves küldd el nekem azt a jelszót.
Re: Társalgó
Elküldve: 2010.02.13. 22:38
Szerző: Lali
Hannibal írta:a fenébe is ,nekem nem akarja beírni így sem .légyszíves küldd el nekem azt a jelszót.
Közben rájöttem ahhoz hogy beírja a kódot kell egy GTL CD és a setup exet kell futtatni, mihelyst megtalálja a GTL-t azonnal beírja a kódot mivel nekem van és kérte ezért nem tünt fel hogy avval függ össze bocs hogy benéztem.Egyébként újra raktam és most már minden megy a sevi egy brutál állat.