Oldal: 32 / 641

Re: Általános Társalgó

Elküldve: 2009.09.22. 11:26
Szerző: jeamiro
H_át igen, ez már nem az mint régen volt, akkor nem volt a külfőldinek sem tőbb lehetősége, sem teknikában sem másban. Az ember bement a gyárba huzta egész héten az igát aztán hétvégén verseny. Ha egy picikét is jobb volt tudásban a tőbbieknél már hivta is az egyesűlet ahol megkaphatta valaki levetett teknikáját ami a saroban porosodott. Ma ezzel szemben olyan összegekről beszélűnk amit szinte lehetettlen megteremteni azt a pár kiváltságost akik előtt ott az anyagi hátér. Sajnos már ez sem a sportrol szól hanem az űzletről. Sponzor???? Mivel jártam már ilyen cipőben és most is sokan a kőrnyezetemben, sajnos ez is ugy műkődik mint itt kis hazánkban minden. Példának okáért az ISM (még fidesz kormányzás alatt) adott olyan ajánlatot, hogy tegyűk fel az ISM matricát az autóra, ad papiron 10 milliot, de ebből te csak egyet kapsz a többit majd ő hazaviszi:(((
Persze igy is felkerűlt mert ez is valami.
Most nem tudom mennyibe kerűlt már a Baumgartner beűlése a Mol-nak és az államnak, de én inkább ebből a pénzből inkább 2-3 TEHETSÉGES fiatalt támogattam volna és lehet, hogy egyszer még oda is eljuthattunk volna, hogy valaki a tudása alapján űljőn be egy F-1 es autoba. (nagy álmok) Mivel az autosportban éltem sokáig, bár nem pálya autos berkekben, talán még a nevét sem hallottam a Baumgartnernak adig, persze mert volt egy 36-od rendű versenyző.
Egyébbként ahogy látom pont elenkezőleg müxik nálunk minden, soha nem az érdemei miatt támogatunk valakit, ha itt valakit tolnak akkor csak azért mert valakinek a valakije. Persze azért hozzáteném azt is, hogy vannak kivételek akik a tehetséges de őnerőből esélytelen versenyzőinket probálják felemelni és ezt tisztelem is nagyon. Lásd Wéber Gabiék esete. Ők letettek már valamit az asztalra miért nem őket tolják a nagy sponzorok? Mert nem valakinek a valakijei!?

Re: Általános Társalgó

Elküldve: 2009.09.22. 19:28
Szerző: Adam Jonas
emerico írta:Palik fizette a BMW-s kiruccanást, így Ő ment, ha nem fizet, akkor ez nincs is.
Az hogy nem tud vezetni, az már a nagyobb baj.

Én special még mindig azon az állásponton vagyok, hogy Wéber Gabi jobb mint Michelisz, de lényegtelen, mindketten kiemelkedő tudásuak, az is csoda hogy idáig eljutottak, és azért egy WTCC vendégszereplés, vagy egy Eurocup sokkal fontosabb mint a Nord 24. Jó lesz az, Michelisz megmutatta mit tud, jövőre elviszik a WTCC-re az tuti.

Sajnos a Formula irányban semmilyen tehettség nincs "lövőhelyzetben. Kis Pál Tomi Angliában próbálkozik, egyenlőre nem nagy sikerrel, illetve van még egy két magyar, akikről semmi híradás, de külföldi Formula BMW, és Formula Renault sorozatokban szerepelnek.

Ahhoz, hogy legyen esélye egy második Baumgartnernek (nem tehetségben) ahhoz már most lennie kéne egy WSR, F3, F2 pilótánknak.
Csak úgy az árakról, hogy tudjátok mennyi az esély.

WSR Formula Renault 2.0

50-60 000 euro-t kell vinni, plusz szállás, utazások, stb, kb 75 000 euro/év > 20 625 000 Ft
WSR Formula Renault 3.5
150 000 minimum kell, de nem tudok pontos összeget, de ez a minimum > 41 250 000 Ft
F3 Euroseries
Ez is a 50 - 70 000 euro szintjén áll
Formula BMW
Szintén 50 - 70 000 euro
Formula 2
Fix áras: 350 000 euro > 96 250 000 Ft
GP2 Series
Olyan 450 - 600 000 euro > 165 000 000 Ft

További lehetőségek (Formula 3, GP3, Nemzetközi Formula Renault sorozatok, Formula Ford, és még rengeteg)

Persze ezeket szponzorokból viszed. Ezek haladóknak hatalmas összegek, de pl egy MOL-nak ez semmi.
Plusz vegyük azt hozzá, hogy 1-2 pilóta több sorozatban is megfordul 1 év alatt, ha jól tudom. :)

Re: Általános Társalgó

Elküldve: 2009.09.22. 19:36
Szerző: emerico
Bizony!

Re: Általános Társalgó

Elküldve: 2009.09.22. 19:41
Szerző: jeamiro
Persze, mert ez az élete és keresi fojamatosan a lehetőségeket.

Re: Általános Társalgó

Elküldve: 2009.09.22. 19:43
Szerző: batihu
:D :D :D Gyerekek, ma vezettem egy Lotus Elise R-t! :D :D :D Nagyon király volt, brutálisan jó a vezethetősége, nagy élmény volt, nem mentem túl gyorsan kb. 180-al, de a gyorsulása és a vezetési élmény...., a feleségemnek is tetszett, de ő nem merte kipróbálni, mindig csak azt mondta , hogy " Fékezzél már!". ;)

Re: Általános Társalgó

Elküldve: 2009.09.22. 20:04
Szerző: pumba
Batihu irigyelek az elis az egyik legjobb ha nem a jogjobb meg fizethetöbb sport auto szal csak gratulálni tudok hozá.

Re: Általános Társalgó

Elküldve: 2009.09.22. 21:19
Szerző: batihu
Köszi! Jó lenne, ha mindenkinek megadatna egy ilyen lehetőség! :D Tettem föl egy képet, akit érdekel:
http://bati_hu.extra.hu/elise.jpg
A félreértések elkerülése végett: Sajnos a sárga színű az én autóm ! :( Feleségem + a lányom ülnek éppen benne. :D

Re: Általános Társalgó

Elküldve: 2009.09.22. 22:33
Szerző: bardocz
Gratula:) Én majd talán egyszer valamikor el tudok menni egy Porsche 911 turboval gyorsulni(csak utasként), bár nem tartom sokra az autót a 40 millás ára miatt, de azért kihasználom, ha tudom:) Ha lenne is pénzem rá, akkor is inkább vennék a harmadáért egy Bubu-t, vagy egy Nissan GTR-t a feléért, ami amúgy le tudja gyorsulni.

Re: Általános Társalgó

Elküldve: 2009.09.23. 14:46
Szerző: pumba
Hát nem tudom nagyon szép auto mind a 2 de én inkább venék még a gt-r negyédéböl egy Suzuki Gsx-r 1000re és a maradékbol meg egy rendes rugát plusz olcsobb a fentartása és dugoba se kell ülni :D:D :lol: (tudom fiatalság bolondság)

Re: Általános Társalgó

Elküldve: 2009.09.23. 15:01
Szerző: Clayman
Ja, télen meg lefagysz róla, sőt használni sem lehet a nyári záporokról nem is beszélve. Szerintem a motor az egyik legdrágább hobbi...