Oldal: 12 / 24

Re: Endurance Series - társalgó

Elküldve: 2013.02.01. 17:36
Szerző: Bercisan
jegember95 írta:
Bercisan írta:ez a pálya úgy akad nekem, hogy nagyon.
Így szerintem nagyon veszélyes lennék rátok futamon.
Szóval ezen a versenyen 0-ázok :?
a felbontáson próbáltál már állítani?
Nekem is vannak akadási gondjaim, és csak 800*600ban tudok versenyezni
Mindent levettem alacsonyra. + alapból 800*600 as felbontással játszok
+DX7

Re: Endurance Series - társalgó

Elküldve: 2013.02.02. 22:08
Szerző: Matthew91
Egy tragikomédia volt ez a verseny. Kezdődött azzal, hogy is megtörtem az elején, mert páran bedugaszolták az egyik sikánt. Ezt még mindig nem értem amúgy, hogy egy egyórás verseny miért nem lehet szépen egymás után átmenni az első pár körben a sikánokon, amíg kicsit szétszakad a mezőny, aztán utána felőlem lehet párosával belemenni, hátha sikerül túljutni rajt, vagy ha nem akkor bezúzzák mindkét kocsit, de legalább nem száll beléjük mindenki, nem törik össze magukat, és nem szórakoznak még fél percig a sikánban, mert mindenki egyszerre akar egy irányba kifordulni.

Mondom nem adom fel, mert úgyis 2-3 versenyen megyek 2 hetente, aztán végül nem is lett volna olyan rossz, mert gyorsabb lett a kocsim első lökhárító nélkül, meg a hűtés is megoldódott, mert eredetileg túl kicsire tettem a hűtőt és kigyulladt volna idővel a motor, illetve még így is a 10. helyen voltam. De aztán sikerült még párszor odabaszni a kocsit, míg végül kb. az 5.-nél defektes lett mindkét első kerék, ezért ki kellett állnom a boxba, de a baromarcú szerelőim nem voltak hajlandóak megmozdulni, hiába álltam be többször a helyemre meg kértem többször boxkiállást, nem csináltak semmit, így kiléptem.

Re: Endurance Series - társalgó

Elküldve: 2013.02.02. 22:37
Szerző: Kyip
pff :? hát ez nagyon offos volt.. teljesen szét voltam csúszva.. :|
Bocsánat akit kinyírtam az első sikánnál, de valamiért nagyon mattak lettek a versenyre azok a táblák amikhez a fékpontot néztem, nem értem miért de nagyon benéztem emiatt.. :( :cry: Meg azt hiszem Emer jött belém mikor beleálltam előtte a gumiba, na az is bocs.

Re: Endurance Series - társalgó

Elküldve: 2013.02.02. 22:41
Szerző: emerico
na most felpofozom magam. 4 perccel a vége előtt baszom el :( Nyíri Roland-nak grat, jót mentünk végig.

Re: Endurance Series - társalgó

Elküldve: 2013.02.02. 22:55
Szerző: Tequila
Hát nem volt vmi élvezetes futam, sajnos ahogy néztem nemcsak nekem nem ízlett a dolog, talán elöl Norbi hibázott legkevesebbszer, illetve ő volt a legbátrabb futamon :) Grat mindenkinek aki célbaért, kemény volt.

Re: Endurance Series - társalgó

Elküldve: 2013.02.02. 23:18
Szerző: jegember95
újabb szerencsejáték pálya, de most se volt szerencsém...
most is az első körben Pali elmérte az egyik féktávot, ami miatt jelentős sebességet, és kormányközepet vesztettem, ami miatt kapkodósabb lettem, és hibák tömkelege jött :(
amúgy szinte hihetetlen, de MIND a 4 versenyen az első komolyabb töréssel járó balesetemet mindig mások balszerencsés megmozdulása miatt volt :(

Re: Endurance Series - társalgó

Elküldve: 2013.02.02. 23:53
Szerző: SpiLneR
emerico írta:na most felpofozom magam. 4 perccel a vége előtt baszom el :( Nyíri Roland-nak grat, jót mentünk végig.
Köszi, Nagyon jól mentél pedig, nagyjából azonos tempónk volt csak azon múlt ki hibázott, szoros volt. a végén pedig annyira elment az egész tapadás, meg sérülésem is volt, vagy ekkor mindenkinek ennyire nehéz volt irányítani?
Grat, jó volt, izgalmas.

Re: Endurance Series - társalgó

Elküldve: 2013.02.03. 15:33
Szerző: emerico
A fő gond a pályával az volt, hogy nem voltak igazán konkrét féktávok. Szinte két egyforma fékpontom nem volt. Vagy túl késő, vagy nagyon elóvatoskodva. És ennek a pályának túró ritmusa sincs. Mindegy. A következő fasza pálya lesz.

Re: Endurance Series - társalgó

Elküldve: 2013.02.03. 16:44
Szerző: [HRC]Norbi
emerico írta:A fő gond a pályával az volt, hogy nem voltak igazán konkrét féktávok. Szinte két egyforma fékpontom nem volt. Vagy túl késő, vagy nagyon elóvatoskodva. És ennek a pályának túró ritmusa sincs. Mindegy. A következő fasza pálya lesz.
Én megtaláltam a féktávokat.
Első féktáv a DHL reklámnál volt. Második a féknyom előtt egy 10 méterrel. Harmadik kis balos kanyarnál nem volt konkrét, ahogy éreztem. Elsp sikánnál a 2. és 3. méter jelző tábla között volt. A második sikánnál qualyn pl átküldtem padlón, versenyen egy picit fékeztem, hogy stabil legyen az autó, de ott se volt konkrét pont ahol elkezdtem volna fékezni. Utolsó kanyarnál a féknyom előtt 20-30 méterrel, attól függ mennyire adta ki az előző sikán.
Nem volt nehéz pálya. Porto sokkal nehezebb volt szerintem.

Re: Endurance Series - társalgó

Elküldve: 2013.02.03. 21:02
Szerző: JeRm
Hát nekem nem indult túl jól a verseny, kezdődött azzal h qual előtt 1 órával végleg elment a fékem, 100% h kábel szakadt el így nem álltam neki szétszedni, ráraktam gombra a fékezést. Kicsit fura volt de megszoktam, bajok akkor kezdődtek mikor korrigálni kellett kicsit fékkel, reflexből lábbal akartam ráfékezni és mindig forgás lett a vége, arról nem is beszélve h körönként vesztettem 1 secet de a biztonság fontosabb volt most és ennek ellenére, igaz jókora hátránnyal de meglett a 3. hely így sok pontot mentettem bajnokság szempontjából. Az h mikor lesz új pedál, fingom sincs, addig marad a gombfék :lol: Holnapi sgt viszont nehezebb lesz így egy kicsit de majd lesz vhogy :D