kedd , 19 január 2021
SIMCO » Arhívum: hírek

Arhívum: hírek

Folytatódik a Porsche Supercup Brazíliában

A brazíliai Sao Paulo pályán folytatódik a Porsche Supercup 2021 bajnokságunk, mely sorozatban csak gyári tartalmakat használunk. Gyári Studio397 által fejlesztett autó és pályák. Az autót rendkívül nehéz vezetni, ez az első forduló két versenyén kiderült, nagy kihívás a pilóták számára a versenyképes tempó kiautózása teljes versenytávon. De ettől élvezetes is. Szerencsére sokan érdeklődnek a bajnokság iránt, 28-an voltunk a szezonnyitó versenyen. Az első forduló két verseny után a bajnokságot Wizner Dániel vezeti, egy győzelemmel és két dobogóval. Előnye 16 pont Ferenczi Csongor előtt és 18 ponttal vezet Füzy Marcellel szemben. Az első öt helyezett a második forduló két versenyén már plusz súlyokkal versenyzik (25 / 20 / 15 / 10 / 5 kg) A csapatok között a Team Project 1 FACH vezet, jelentős előnnyel már egy forduló után. A hétfői versenyre, sőt az egész bajnokságra lehet továbbra is nevezni, senki nincs hátrányban, hisz egy versenyhelyszín eredménye eldobásra kerül, ahol a versenyző a legkevesebb pontot szerezte. Az időjárást érdemes figyelni, mert várhatóak záporok. Ha ép esik az eső a szerveren, gyakoroljatok arra is, mert a futamokon megjöhet az eső. Várunk mindenkit hétfőn este!

Olvass tovább

Indul a Formula 2 bajnokság

Míg múlt héten elstartolt a 2021-es szezonunk a Porsche Supercup-al, a második héten is új bajnokság indul, a Formula 2. Az autókon már a 2020-ban látott új 18 colos gumik találhatóak, és természetesen a tavalyi szezon összes autója szerepel a modban. Sőt, a 22 induló helyett 33 pilóta állhat fel hétfőn a rajtrácsra, hisz minden csapathoz adtunk egy plusz autót, hisz rendkívül nagy az érdeklődés a bajnokság iránt. A mod rendkívül élvezetes és nehéz, nagyon realisztikus az autók kezelhetősége. Ahogy a valós bajnokságban, itt is kulcsszerepet játszik majd a gumitaktika, az egész szezon alatt, minden versenypályán a valós gumikeverék párosokat fogjuk használni. A hétfői szezonkezdet helyszíne a Red Bull Ring, ahol télies az időjárás, de úgy tűnik eső vagy csapadék nem várható. A verseny távja 35 kör lesz, a soft és hard gumikat lehet használni majd a versenyen. Várunk mindenkit hétfőn este.

Olvass tovább

Indul a 2021-es szezon, a Porsche Supercup-al kezdünk

Ugyan már többször is futottunk Porsche Supercup bajnokságot, sose volt még olyan, hogy gyári tartalommal tegyük ezt. A Studio397 kiadta a hivatalos kupás autót, a hírek szerint valós pilótákkal tesztelve, így egy igazán realisztikus bajnokságot tudunk futni. Azért, hogy ez minél tökéletesebb legyen, csak gyári pályákat használunk a bajnokság során. Az autó ugyan fizetős (5 euro) de a pályák mind ingyenesek. A gyári autóhoz egy festés csomagot használunk, mely tartalmazza a 2020-as szezon összes autóját. A hétfői első verseny az idény egyik legkülönlegesebb pályáján zajlik majd, a már döntött kanyarokkal tűzdelt Zandvoort lesz a helyszín. Az ülések gyorsan fogynak, így kérjük időben nevezzetek a bajnokságra. Ha elfogyna az autó, akkor keressétek az admint a discord-on a verseny előtt. A bajnoksághoz érvényes tagsági szükséges, kérjük erről ne feledkezzetek meg. Az árak idén sem változnak, 3000 Ft az éves licensz és 1000 Ft ha csak egy bajnokságra akarsz jönni.

Olvass tovább

Az idei utolsó – WTCC a Macau pályán

Ha akarnánk, se tudnánk durvább befejezést erre az évre. Az FIA WTCC bajnokságunk utolsó futama következik hétfőn, és a helyszín a szezon legnehezebb pályája, a Macau utcai aszfaltcsík. A bajnokságot nyolc forduló és 16 verseny után Tim Gábor vezeti, előnye 18 pont Kiss Balázs előtt. Azonban a handicap súlyok miatt az autóik nehezek lesznek. A csapatok között a Volvosok továbbra is magabiztosan vezetnek. Az időjárással nem lesz gondunk, várhatóan napos időben fogunk versenyezni. A bajnokság lezárultával jönnek 2021 új sorozatai, előbb a Porsche Supercup, majd a Formula 2 fog elindulni. Természetesen 2021-re is szükséges lesz a tagsági díj befizetése, melynek összegén nem emeltünk, az éves licensz az 3000 Ft, csak egyetlen bajnokságra pedig 1000 Ft-ért lehet nevezni.

Olvass tovább

Formula 3 szezonzáró a Hungaroringen

A kilenc állomásból álló Formula 3 bajnokságunk a szezonzáró versenyhez érkezik, hétfőn este a Hungaroringen zárul a sorozat. A bajnokságot Kiss Dániel vezeti, előnye 7 pont Kiss Balázzsal szemben, de Tim Gábor is csak 9 pontra van lemaradva. Valójában az első öt helyezett lehet még bajnok reálisan. Nagyon izgalmas lesz a szezonzáró. A csapatok között a Carlin Buzz Racing áll az élen, a Prema 38 ponttal követi Őket a tabellán. Az időjárás várhatóan száraz lesz, de az év eszen szakaszában bármikor megjelenhet az eső a pálya környékén. A bajnokság lezárultával új szezonokat kezdünk 2021-ben, az egyik a Formula 2 lesz egy ingyenes moddal, a másik pedig a Studio397 által fejlesztett Porsche Supercup lesz. A jövő évi tagsági díj is befizethető már, az áraink nem fognak változni. A teljes szezonra 3000 Ft, csak egy bajnokságra pedig 1000 Ft lesz a tagdíj.

Olvass tovább

Utolsó előtti WTCC forduló a Nürburgringen

Az utolsó két verseny következik az FIA WTCC bajnokságunkban, előbb a Nürburgringen csap össze a mezőny hétfőn, majd két hét múlva jön a döntő ütközet a Macau utcai pályáján. A bajnokságot Pintér Roland vezeti, négy ponttal megelőzve Tim Gábort és kilenc ponttal Kiss Balázst. Azonban a tabella nagyon szoros, az első 10 pilótának bőven van lehetősége az élre törni. A csapatok között a Volvo vezet a Honda gyári csapata és a Zengős hondák előtt. Az időjárás télies lesz, de jelenleg úgy tűnik megússzuk az esőt, bár ezen a pályán bármikor kialakulhat egy egy zápor.

Olvass tovább

Abu Dhabi várja a Formula 3 mezőnyét

A Formula 3 bajnokságunk utolsó két fordulója következik, a véghajrába kerültünk, és szerencsére nagyon kiélezett a küzdelem a bajnokságban. Az egyéni bajnokságot Marek Godek vezeti, előnye 3 pont Pintér Roland előtt, de Tim Gábor is csak 8 pontra van lemaradva az első helyről. A csapatverseny a Carlin, Prema és ART között fog eldőlni, fontos lesz a kiegyensúlyozott teljesítménynek. Az időjárásra biztos nem lesz panasz, számunkra nyárias idő fog minket várni az Abu Dhabi pályán. Az elmúlt versenyen sajnos a Sim Racing Company nem tudott közvetíteni műszaki problémák miatt, reméljük ezúttal ez nem marad majd el. A Facebook-on természetesen lesz #janimutatja. Várunk mindenkit hétfőn este!

Olvass tovább

Az ausztriai télbe látogat az FIA WTCC

A hetedik helyszínéhez érkezik az FIA WTCC bajnokságunk, és visszatérünk az európába, ami magában foglalja annak a rizikóját, hogy igen hideg és könnyen lehet, hogy nedves pályán fogunk versenyezni. A bajnokságot hat helyszín és tizenkét verseny után Tim Gábor vezeti, előnye 19 pont Pintér Roland előtt. Őket Kiss Balázs üldözi újabb három pont lemaradással. A csapatok között a Volvosok állnak az élen, 64 pont az előnyük a Honda gyári csapata előtt. Hétfőn a Salzburgringre látogatunk, egy rendkívül gyors ausztriai pályára. Kérünk mindenkit az első sikánban a pálya határait tartsák be, ez különösen fogjuk figyelni. Ahogy írtuk, rendkívül hideg lesz a pályán, de úgy tűnik jelenleg, hogy a csapadékot megússzuk. Várunk mindenkit hétfőn este.

Olvass tovább

Bahrain-ben folytatódik a Formula 3 bajnokság

Már a nyolcadik fordulójára készülünk a Formula 3 bajnokságunknak, és továbbra is kiélezett küzdelem látható a tabella élén. A hétfőn Bahrain pályáján folytatódó bajnokságunkat jelenleg Pintér Roland vezeti, 10 pont az előnye Marek Godek előtt, Őket Kiss Balázs követi. A csapatbajnokságot a Carlin vezeti, 5 pont az előnyük az ART előtt, az állás rendkívül szoros, hisz a Prema is csak 10 pontra van. A hétfői időjárásra úgy tűnik nem lehet majd panaszunk, szinte nyárias körülmények között fogunk versenyezni. A hétfői futamunkat a Facebook-on a #janimutatja műsorral követhetitek, de a Sim Racing Company is közvetíti a teljes futamot. Az előző verseny közvetítése:

Olvass tovább

A WTCC hétfőn Buriram pályájára érkezik

Nem is tudjuk pontosan, hogy mikor versenyeztünk a Buriram International Circuit pályán, sokak számára ismeretlen terep lesz a thaiföldi pálya. Az FIA WTCR bajnokságunk hatodik helyszíne lesz ez, és már kezdenek kialakulni az erősorrendek, kik lehetnek esélyesek a bajnokságra. Jelenleg Pintér Roland vezeti a bajnokságot, előnye 16 pont Egervári Gergely előtt, de a harmadik Kiss Balázs is csak 19 pontra van lemaradva. A handicap rendszer miatt valószínűleg folyamatosan változni a dobogósok kiléte. A csapatok között a Volvo-sok továbbra is vezetnek, 89 pontos előnyük nagynak mondható, de még nem mondanánk lefutottnak ezt a versenyt. A hétfő esti futamokra száraz idő várható, esőnek minimális az esélye. Várunk mindenkit hétfőn este! Aki jelentkezni szeretne a bajnokságba még vannak üres autók.

Olvass tovább

Újabb olasz forduló, Imola következik a Formula 3 bajnokságban

A hatodik fordulójához érkezünk a Formula 3 bajnokságunknak, és továbbra is Olaszországban versenyzünk, ezúttal Imolában. A pálya technikás, de extrém hosszú a DRS zóna az egyenesben, így ez rendkívül sokat fog számítani. A bajnokság élén holtverseny alakult ki, de jobb dobogós helyezéseinek köszönhetően Kiss Balázs áll az élen, Tim Gábor a második, Pintér Roland pedig a harmadik. A csapatbajnokságban a Prema vezet 34 pontos előnnyel a Carlin és az ART előtt. A hétfői versenyre enyhe eső érkezhet és a hőmérséklet is őszies lesz. A verseny a facebook-on #janimutatja videóban követhető, a youtubeon pedig a Sim Racing Company közvetíti a futamot. Íme az előző verseny közvetítés:

Olvass tovább

Kína következik, Shanghaiba látogat a WTCC

Az FIA WTCC bajnokságunk a feléhez érkezik és egy merőben más jellegű pálya következik mint az eddigiek. Ázsiába látogatunk, a hétfői helyszín a Shanghai pályája. A bajnokságot négy forduló után Serbán Norbert vezeti, előnye két pont Pintér Roland előtt, Őket Tim Gábor követi, majd Kiss Balázs és Egervári Gergely következik. Ők öten cipelik a büntető súlyokat hétfőn. A csapatok között a Volvo továbbra is vezet, előnyük már jelentős a gyári Honda csapat előtt. Az időjárás előrejelzés nem jósol esőt, de felhős lesz az égbolt, érdemes mindenre felkészülni. A bajnokságba továbbra is lehet nevezni, vannak szabad autók. Várunk mindenkit hétfőn este.

Olvass tovább

Mugello következik, új pályán a Formula 3

Egy számunkra viszonylag ismeretlen pályán folytatódik a Formula 3 bajnokságunk, ahogy a valóságban, mi is ellátogatunk a Mugello aszfaltcsíkjára. A pálya nagyon nehéz, de roppant élvezetes, fontos a sok gyakorlás, az autókat nehéz jól beállítani. A bajnokságot (egy legrosszabb eredmény levonásával) jelenleg Marek Godek vezeti, előnye 9 pont Pintér Roland előtt. Őket további 1 pont lemaradással Kiss Balázs követi. Így a Mugello-i versenyen majd Ők cipelik a plusz súlyokat. A csapatok között a Carlin áll az élen, megelőzve a Prema-t és az Art Grand Prix-t. Hétfőn nagy az esélye az esőnek, így érdemes arra is gyakorolni. Már most vasárnap is többször találkozhattok esővel a szerveren. Felhívjuk ismételten a figyelmet, hogy DRS csak a célegyenesben van, de nem jelöli azt a pálya, így a HUD-ra kell hivatkoznotok majd. A bajnokságban jelenleg egy autó üres, az lefoglalható, de biztos lesz hely, ha szeretne bárki még nevezni. Aki nem tud jönni, mindenképp jelezze azt a fórumban. A futamot a Sim Racing Company közvetíti, de a facebook-on lesz #janimutatja videó is. Az előző forduló közvetítése:

Olvass tovább

A negyedik forduló következik, a WTCC Monzába látogat

A negyedik fordulójához érkezünk az FIA WTCC bajnokságunkban, melynek helyszíne a Monza pálya lesz. A bajnokságot három forduló után, a pontlevonásokat követően Tim Gábor vezeti, előnye 32 pont Bachrati Patrik előtt. A csapatok között a Volvosok állnak az élen, előnyük már 59 pont a Castrol Honda Team előtt. A helyszínen meglepően jó idő van, nem várható eső a versenyek alatt. A bajnokságba természetesen bármikor lehet nevezni, így várjuk az új pilóták jelentkezését is.

Olvass tovább

Jön Hockenheim a Formula 3-ban

A negyedik versenyéhez érkezik a Formula 3 bajnokságunk, mely szerencsére folyamatosan közel harminc indulóval zajlik. A három verseny után már a pontlevonás rendszere is elindult, azaz a legrosszabb eredményt minden pilótától levonjuk. Így jelenleg Füzy Marcell vezet, de csak egyetlen pont az előnye Kiss Balázs és Marek Godek előtt. A csapatok között a Prema vezet 13 pontos előnnyel a Carlin előtt. Az időjárás Németországban jelenleg igen kaotikus, nagyon valószínű, hogy hétfőn este esővel is találkozhatunk. Reméljük ismét a Sim Racing Company csapata is csatlakozik majd hozzánk, és lesz közvetítés. Ha nem, akkor természetesen a facebook-on lesz #janimutatja.

Olvass tovább

Hazai pálya – Hungaroringre érkezik a WTCC

A harmadik versenyéhez érkezünk az FIA WTCC modunkkal futó bajnokságunkkal. Két helyszín és négy verseny után a bajnokságot Pintér Roland vezeti 1 pont előnnyel Serbán Norbert előtt. A csapatok között a Volvosok állnak az élen, már jelentős az előnyük a Castrol Honda Team és a Campos Racing előtt. A modot tovább fejlesztettük, az első tengelyen lévő gumik jobban bírják a versenytempót, illetve készülve az esőre, frissítettük azt is. A hétfői futamunk helyszíne a mogyoródi Hungaroring lesz. Az időjárás valószínűleg a versenyünk idején vált esősre, de érdemes lesz figyelni az előrejelzést. A bajnokság során folyamatosan lehet nevezni, vannak még autók, várunk mindenkit.

Olvass tovább

Oroszországba látogat a Formula 3

A harmadik fordulójához érkezik a Formula 3 bajnokságunk, a helyszín az oroszországi Sochi pálya lesz. A bajnokságot két futam után Marek Godek vezeti, előnye 25 pont Pintér Roland előtt. A harmadik helyen Füzy Marcell áll. Ők hároman fognak plusz súlyokat kapni a következő versenyen. A csapatok között Carlin Buzz Racing áll a legjobban, holtversenyben az Art Grand Prix-vel. Ugyan nyárias az idő az oroszországi helyszínen, hétfőre kisebb eső is megérkezhet a verseny idejére. A verseny ismét közvetíteni fogja a Sim Racing Company csapata. Íme az előző verseny közvetítése:

Olvass tovább

Irány Szlovákia, jön a második FIA WTCC futam

Az FIA WTCC modunkat leporoltuk, új köntösbe csomagoltuk, és két héttel ezelőtt elindítottuk a bajnokságot vele. Azóta természetesen a visszajelzések alapján javítottunk is rajta, ezt a jövőben is megtartjuk, folyamatosan javítgatjuk majd. A bajnokságot jelenleg Egervári Gergely vezeti, 9 pont az előnye Pintér Roland előtt. Azonban a második helyszíntől már érvényben lesznek a handicap súlyok, így várhatóan változik az erősorrend. A csapatok között a Volvo áll az élen azaz a Polestar Cyan Racing. A hétfői verseny helyszíne a Slovakiaring, sajnos azt kell mondanunk újra figyelni kell majd a gumikra, a bal első végig terhelés alatt lesz. Az időjárással szerencsénk lesz, nem várható eső, nyugodt nyárias lesz a hőmérséklet. A bajnokságba továbbra is lehet jelentkezni, aki szeretne, van még autó.

Olvass tovább

Monza jön, folytatódik a Formula 3

Az előző Formula 3 futamot töröltük, hisz a belgiumi Spa-Francorchamps pályán olyan bug volt az Eau Rouge kanyarban, ahol a versenyzők fele kiesett. A versenyt ugyan megnyerte Marek Godek, a futam nem lett beszámolva a bajnokságba. A verseny törlésével új pálya került be, mint a második forduló helyszíne, ami nem más mint az olaszországi Monza. A bajnokság állása így továbbra is változatlan, Füzy Marcell vezeti az egyéni bajnokságot és a Carlin Buzz Racing áll az élen a csapatok között. A versenyzőink figyelmét felhívjuk arra, hogy az autók hasmagassága rendkívül alacsonyra állítható, ami ugyan egy körön lehet hatékony, de ez is eredményezheti az autók elakadását, elrepülését, hisz a fenéklemez leakadhat. Ezt érdemes kitapasztalni, letesztelni. Az elmúlt belgiumi versenyt ugyan töröltük, de a Sim Racing Company közvetítette azt, érdemes visszanézni. Hétfőn ismét közvetítik a versenyünket.

Olvass tovább

Indul az FIA WTCC bajnokság

Még 2017-ben készítettük el az FIA WTCC modunkat, mely felett azóta eljárt az idő, és az rFactor 2 is teljesen megváltozott. Maros Gergely segítségével rengeteg helyen újraépítettük a módot és ezzel indítunk idén bajnokságot. Rengeteget dolgoztunk vele, persze még nagyon sok időt még bele lehetett volna tenni. Valószínűleg a bajnokság közben, a tapasztalatok alapján fogják tovább javítgatni. Az FIA WTCC bajnokság a 2016-2017 szezonokat fogja feldolgozni, igyekeztünk a legjobb pályákat kiválogatni az akkori bajnokságból. Minden helyszínen két versenyt fogunk futni, szoros lesz a menetrend. Hétfőn a Paul Ricard pályán kezdünk, az időjárás előrejelzés szerint nyárias idő lesz, de rövid záporok megérkezhetnek. A modban sok autó van, érdemes még jelentkezni. WTCC 2016 – 2017 rebuild promó:

Olvass tovább

Folytatódik a Formula 3 Belgiumban

Nagy sikerrel indult útjára az FIA Formula 3 bajnokságunk, a teljes 30 fős mezőny felsorakozott a Barcelona versenypályán. A versenyen kiderült, rendkívül fontos a gumikkal való bánásmód, Füzy Marcell nyerte a futamot a 12. helyről rajtolva. Ezzel az eredménnyel természetesen vezeti is a bajnokságot. A csapatok között egy futam után a Carlin Buzz Racing áll az élen, egyetlen pont előnnyel. Hétfőn (ahogy a valóságban) a belgiumi Spa Francorchamps pályán folytatódik a bajnokság. Az időjárás előrejelzés enyhe esőt prognosztizált, érdemes rá készülni. Ugyan a 30 fős mezőny teljesen betelt, és jó néhány tartalék pilótánk is van, érdemes figyelni a fórumot, ki mondja vissza az indulást. A tartalékokat kérjük, az időmérés előtt legyenek a Discord-on, hogy tudjunk nekik segíteni, melyik autóval indulhatnak. Az előző verseny közvetítése:

Olvass tovább

F1 2020 Manager szezonzáró futam

Az utolsó, tizenkettedik futama következik az F1 2020 Manager bajnokságunknak. Sokak először furcsállva figyelték az újfajta szabályrendszert, a menedzselési, autófejlesztési lehetőségeket, és a handicap rendszert. De végül bevált. A mezőny együtt maradt, szinte minden versenyen közel voltunk a 30 autós rajtrácshoz. Hétfőn a belgiumi Spa-Francorchamps pályán tartjuk a szezonzáró futamunkat. A bajnokság végig izgalmas volt, sőt az utolsó futam előtt megjósolhatatlan ki lesz a bajnok. Jelenleg Egervári Gergely és Salamon Patrik a legesélyesebb, de Ők nagy pluszsúlyt kapnak, nehéz dolguk lesz tartani a könnyebb autóval közlekedőket. Akár az is előfordulhat, hogy a jelenlegi 7-8-9. helyen álló pilóta fogja végül hazavinni a bajnoki trófeát. Az egyéni bajnokság állása > A csapatok bajnoksága is érdekesen alakul, a Ferrari 34 ponttal vezet a RedBull előtt, ez még könnyen ledolgozható az utolsó futamon. A szezonzáró versenyt ismét közvetíti Hegyvári Jani a facebook-on illetve youtube-on a Sim Racing Company csapata. Az előző futam ismétlése:

Olvass tovább

Indul az FIA Formula 3 Barcelona-ban

Sikeres tesztfutam után, apró módosításokat végeztünk a Formula 3 modon és hétfőn már el is startol az új bajnokságunk. Az FIA Formula 3, régi nevén GP3 a Formula 1 betétprogramja, erős és gyors autókkal, igen nagy kihívást jelent a vezetésük. Szoros és nagy mezőnyre számíthatunk majd. Az első futam helyszíne Barcelona, jelenleg a valós bajnokság is itt versenyez. Mi nem két futamot tartunk, ez túl hosszú lenne egy estére, hanem a hosszabb futamok átlagát néztük meg, így 42 percben határoztuk meg a versenytávot. A nevezési lista már betelt, de érdemes tartalék pilótának jelentkezni, valószínűleg minden versenyen lesz üres autó, amibe be lehet majd ülni. A hétfői versenynapon az időjárás előrejelzés enyhe esőt sejtet, de valószínűleg inkább nyárias időnk lesz. A futamot, ahogy a Formula 1 bajnokságunkat, a Sim Racing Company közvetíteni fogja. Várunk mindenkit hétfőn este.

Olvass tovább

Utolsó előtti futam a Hungaroringen – F1 2020 Manager

Valószínűleg a SIMCO történetének legizgalmasabban alakuló bajnoksága az F1 2020 Manager sorozatunk. Két versennyel a bajnokság vége előtt pontazonossággal vezet Szentpéteri Péter a Ferrarival a Williamses Füzy Marcell előtt. Azonban most Ők mennek majd nagy súllyal, így a mögöttük állok lesznek előnyben. Az első tíz pilótának van esélye a bajnoki címre, és ez nem túlzás. A csapatok között a Ferrari előnye nőtt, most elhúztak a Red Bulltól, a McLaren és a Renault lőtávolon belül van. A fejlesztések terén már több csapat közel van a maximális szinthez, de a Ferrari és a Red Bull előnyben van a többiekkel szemben. A bajnokság 11. futamára a Hungaroringen kerül sor, egy új pályán, végre van laser scan technológiával készített hazai pályánk. Természetesen üres autókra hétfőn is le lehet csapni, aki jelentkezne a bajnokság véghajrájába. Hétfőn újra lesz élő közvetítésünk, a Facebook-on lesz #janimutatja és a teljes futamot szintén közvetíti a youtube-on a Sim Racing Company. Az előző verseny közvetítése:

Olvass tovább

Supercars szezonzáró Bathurstben

Ha van pálya, ami méltó egy szezonzáró versenyhez akkor az az ausztrál Bathurst. Talán az egyik legnehezebb aszfaltcsík a világon, nehéz, trükkös részekkel, betonfalakkal, hajmeresztő szintkülönbségekkel. Vagy ez a kedvenc pályád, vagy nagyon utálod. A Supercars bajnokság kilencedik fordulójával zárul a sorozatunk, mely a SIMCO történetének egyik legnehezebbje volt, az autókat megszokni nagyon nehéz volt, sokaknak nem is sikerült, de akinek igen, azok ott vannak a bajnokság élén. A bajnokságot Kiss Balázs megnyerte, már csak a második helyért van nagy küzdelem Tim Gábor és Pfennig Kristóf között. A csapatok között a DJR Team Penske áll az élen, de előnyük még nem ledolgozhatatlan, igaz, ehhez az üldözőktől remek teljesítményre lesz szükség. Az időjárás változatos lehet, lényegében tél van Ausztráliában, ami azt jelenti, enyhe eső bármikor lehetséges, de hideg lesz. Hétfői futam után új bajnokságunk indul, az FIA Formula 3. Nem összekeverendő a régebbi F3-as bajnokságokkal, ez lényegében a régi GP3 csak új néven, jóval erősebb autókkal.

Olvass tovább

Silverstone következik – F1 2020 Manager

Az utolsó három fordulója következik az F1 2020 Manager bajnokságunknak, hétfőn az angliai Silverstone pályára látogatunk. A bajnokság állása fordulóról fordulóra változik, és nagyon izgalmas végjátékot vetít előre. Jelenleg Kiss Balázs vezet, előnye egyetlen pont Salamon Patrik előtt, de az első kilenc pilóta egy futamgyőzelmi pontra van egymástól, bármi megtörténhet még. A csapatok között a Ferrari áll az élen, de a RedBull nemcsak fejlesztésekben, hanem pontokban is utolérte a vörösöket. Ugyan nagyon sok az induló minden futamon, de nálunk is megérződik a nyár. Így néhány autó kiadó, ha valaki kedvet kapna csatlakozni. A futamot ismét élőben lehet majd követni a Sim Racing Company jóvoltából. Az előző verseny közvetítése:

Olvass tovább

Supercars – Talán a legnehezebb pálya jön

Amúgy sem egyszerű a Supercars autókat kezelni, ezt most megfejeljük az egyik legnehezebb pályával, a síkánoktól hemzsegő Surfers Paradise-al. Szerencsére úgy tűnik az időjárás nem fog bekavarni, száraz időre számíthatunk. A bajnokságot Kiss Balázs vezeti, előnye 45 pont, nehéz lesz megszorongatni az utolsó két versenyen. A csapatok között továbbra is a DJR Team Penske vezet, előnyük megnyugtató, de még nem dőlhetnek hátra. Mivel a bajnokság utolsó szakaszába kerülünk, hamarosan bemutatjuk, mely sorozattal folytatódik a SIMCO idei éve. Várunk mindenkit hétfőn este.

Olvass tovább

Mi is a Red Bull Ringen folytatjuk – F1 2020

A kilencedik versenyéhez érkezik az F1 2020 Manager bajnokságunk, és akár a valós bajnokság, mi is az ausztriai Red Bull Ringen fogunk versenyezni. Nyolc futam után jelenleg Salamon Patrik vezeti a bajnokságot, de az állandó handicap rendszer miatt, bárki a legjobb 10-ből esélyes átvenni a vezetést. A csapatok között a Ferrari az élen, de az előnyük jelentősen csökkent az üldözők előtt. Ráadásul a fejlesztések terén az olaszok csapatot utolérte a Red Bull. Sajnos a nyár látszódik a mezőnyön, sokan nyaralnak, így viszonylag sok autó kiadó a ma esti futamra, érdemes lecsapni rájuk. A ma esti versenyről is lesz élő közvetítés, aki teheti kövesse a versenyünket 20:00-tól. Aki vissza szeretné nézni az előző versenyt, azt is megteheti az alábbi linken.

Olvass tovább

Barbagallo következik a Supercars mezőnyének

A hetedik állomásához érkezik a Supercars 2020 bajnokságunk mezőnye. A versenyre a Barbagallo pályán kerül sor. Nem túl bonyolult, de mégis nehéz pálya ez. Az időjárás előrejelzés kisebb esőt jósol, így érdemes lesz erre is készülni. A bajnokságot hat verseny után megnyugtató előnnyel vezeti Kiss Balázs, főként a második helyért van nagy csata. Persze még hátra van három verseny, így bármi megtörténhet. A csapatok között a DJR Team Penske előnye már 61 pont, de ez a többiek számára még könnyen ledolgozható. Természetesen minden futamra, bármikor lehet még nevezni, vannak még üresen álló autók. Várunk mindenkit hétfőn este.

Olvass tovább

Franciaországba érkezik az F1 2020 manager bajnokság

Az F1 2020 Manager bajnokságunk nagy sikerrel halad tovább, immár a nyolcadik forduló következik, a franciaországi Paul Ricard pályán. A bajnokságot hét forduló után jelenleg Kiss Balázs vezeti 15 pont előnnyel, de a handicap rendszer miatt, ez szinte versenyről versenyre változik. A csapatok között a Ferrari egyre nagyobb előnyre tesz szert, már 82 ponttal vezetnek. Ezért nem is véletlen, az olasz csapat autója jelenleg a legfejlettebb. A középmezőny is egyre szorosabb, a kiegyenlítő rendszer miatt, hisz az utolsó három csapat mindig kicsit több pénzt kap. Ugyan mindig közel telt házzal versenyzünk (28-29 induló) mindig akad kiadó ülés, érdemes nevezni, figyelni a topic-ot. A tartalék pilóták is bármikor beugorhatnak. A hétfői francia versenyünket is közvetíti majd a Sim Racing Company, ha nem indulsz, érdemes majd figyelni a facebook oldalunkat. Az előző verseny közvetítése:

Olvass tovább