Oldal: 5 / 34

Re: Formula 1 2017 - Társalgó

Elküldve: 2017.10.20. 21:49
Szerző: Tomynho
Most, hogy mentem pár kört első benyomásom az volt, hogy ezmiezteúristen :D
Persze cirka 1 hónap kihagyás után már a kormányt fogni is fura volt, nem hogy vezetni. Szépen lassan jöttek elő az emlékek állítgattam ezt azt de az első gumik valamiért rettentően koptak. Pedig úgy gondolom igyekeztem olykor vigyázni rájuk, nagy különbség nem volt.
A hátsó kopása jónak tűnik, viszont tapadás az nagyon kevés. Ami az eddigi teszt során szemet szúrt, hogy az 1 és 8 között állítható keverék rettenetesen különböző. Tényleg csak nagy esőben érdemes 1-re lehúzni, vagy inkább ónos esőben. 8-on elég kajak a tempó, gondolom ez inkább 1 körre jó már csak a motor melegedéséből is. Futamon így saccra azt mondanám olyan 5-ös környéke. Ami a Boostot illeti 1-től 5-ig állítható, de maxon borzasztó nehéz kigyorsítani, és itt még csak 1-2 nehéz lassú kanyar van. Pályaismeretem az annyi amennyit itt mentem. rf1-ben mentem austinon kb 20 kört össz-vissz, ott is estem keltem csak és a pálya is kicsit más volt emlékeim szerint.
Összességében elég nehéznek tűnik a mod, futamon nagyon sokat kell majd gépészkedni (boost, üzemanyagkeverék stb) nekem mondjuk nincs gondom ezzel, általában szeretem az ilyesmit, csak kérdés mennyire megy ez majd a vezetés rovására, mert tényleg nehéz kigyorsítani sok helyen és gyakran bőven 250-270 környékén egy tempós kanyarban is elindul a hátulja...olyan, mintha a gumiról egy pillanat alatt leszakadna a futófelület, mintha nem lenne kapcsolata az aszfalttal vagy műanyagból lenne nemtom. Kevés sztem a tapadás hátul.
A mod maga szép, jók a modellek, hangok is elmennek, ha többet tesztelek újra jelentkezek. :mrgreen:

Re: Formula 1 2017 - Társalgó

Elküldve: 2017.10.21. 17:33
Szerző: VSZ
Sziasztok.
Mentem jó pár kört tegnap is ma is.A Live Tiving-en miért nem látom a köreimet?Itt csak az első három van feltüntetve?Ha megyek 200 -kört de nem látszik sehol akkor hogy bizonyítom be hogy mentem a kötelező 30-at?
Ha ez így ok nekem mindegy,tegnap este 5-6 is voltunk a szerveren.

Re: Formula 1 2017 - Társalgó

Elküldve: 2017.10.21. 18:42
Szerző: freakyo
Jelenleg a live timing maga nálam abszolút nem megy. Mostanában fizetőssé tették a liveracerst, jelenleg egy lite azaz ingyenes verzió fut ami csak a top 3-at mutatja. Többire nem tudok válaszolni

Re: Formula 1 2017 - Társalgó

Elküldve: 2017.10.21. 18:49
Szerző: Tomynho
Na, most már leírom kérdésem, mert párszor rákészültem, de tegnap is elmaradt :D
Kérdés, a gumik. Nálam a szuperlágy-lágy-közepes-kemény gumik szerepelnek, viszont a szuperlágynak lila a színe, a lágynak piros, a közepesnek sárga és a keménynek fehér. Ez mitől van?! Lesz gumi csinálva még bele, vagy csak valami véletlen folytán kimaradt valami?

Re: Formula 1 2017 - Társalgó

Elküldve: 2017.10.21. 18:59
Szerző: VSZ
Nálam működik.Rendben,nekem jó így ha nektek is.Az hogy lássuk live timing -en minden résztevőt az annyival többe kerül ?,És az annyi az mennyi?

Re: Formula 1 2017 - Társalgó

Elküldve: 2017.10.21. 19:04
Szerző: Godek
Nyugodjon le mindenki! :D Gumik is ki lesznek javítva ahogy az egesz fizika is, Emerico dolgozik rajta.

Re: Formula 1 2017 - Társalgó

Elküldve: 2017.10.21. 19:26
Szerző: leomitsu
VSZ írta:Nálam működik.Rendben,nekem jó így ha nektek is.Az hogy lássuk live timing -en minden résztevőt az annyival többe kerül ?,És az annyi az mennyi?
14 dollár/ hó a két szerverre, ami azért éves szinten szép summa.

Re: Formula 1 2017 - Társalgó

Elküldve: 2017.10.21. 19:37
Szerző: milan0227
Szerintem a legelső verzió volt a legjobb tapadás szempontjából talán már sok is volt, esetleg elől lejjebb lehetne venni 5-7 %-kal. A motor, az autó egyenesben sokkal jobb, mint akkor de a tapadás a régiben volt jobb. Ami most van az esőben teljes mértékben vezethetetlen.

Re: Formula 1 2017 - Társalgó

Elküldve: 2017.10.21. 20:07
Szerző: VSZ
leomitsu írta:
VSZ írta:Nálam működik.Rendben,nekem jó így ha nektek is.Az hogy lássuk live timing -en minden résztevőt az annyival többe kerül ?,És az annyi az mennyi?
14 dollár/ hó a két szerverre, ami azért éves szinten szép summa.
Értem.

Re: Formula 1 2017 - Társalgó

Elküldve: 2017.10.24. 15:04
Szerző: Tomynho
Én sajna ma (ahogy minden kedden) este 18:00-kor megyek focizni és nagyjából 21:00 körül érek haza, így nem tudok jelen lenni a teszten, de igyekszem pótolni és véleményt írni a változásokról.