péntek , 19 október 2018
Home » Simco - News » Egy kézifék története

Egy kézifék története

Az alábbi írást már régóta át szerettük volna venni, amolyan mementóként az utókornak. 2009-et írunk, amikor a SIMCO indult, és bombarobbanásként hatott az alábbi cikk. A folytatás hamarosan…

Pethe Szabolcs, Szatocs:

A dolog úgy kezd?dött, hogy már idejét nem tudom, mióta imádom az autókat. Ami az autókkal kapcsolatos…

A dolog úgy kezd?dött, hogy már idejét nem tudom, mióta imádom az autókat. Ami az autókkal kapcsolatos – így a versenyzés is-, az is érdekel általában. Sok id? telt el viszont addig, amíg rájöttem, az online versenyzés felé is fordulhatnék, ehhez viszont szükségem lenne egy kormányra is. A választott kormány a G25 – ös lett, 1 hónapig jártam utána körülbelül, hogy mégis melyik kormányt lenne érdemesebb megvenni a forgalomban lév?k közül, míg végül az anyagkidolgozás és a jó tapasztalatok ehhez a kormányhoz orientáltak. Az ára azonban némi bajt okozott els? körben, 60-70 ezer forint körül volt, ami nem kis módon hátráltatott. Végül egy barátomon keresztül sikerült 52 ezer forintért beszerezni, ez már a majdnem elfogadható kategória, és ugye valamit valamiért, hát megvettem.

Teltek múltak a napok, kezdtem kiismertem a kormányt, volt hozzá ugye kormány, pedál, manuális váltó, de egyvalami hiányzott, a kézifék.

Természetesen nem verseny közbeni használatra kellett, hanem mikor csak úgy megyek, amerre visz az út, és rámjön a roham, akkor jól jön egy ilyen. Gondolkodtam is rendesen, hogy mivel is lehetne megoldani egy kézifék m?ködését úgy, hogy az eredmény megfelel? legyen, de a megvalósítás ne legyen drága mulatság. Tehát leginkább a ház körüli és a garázsban található eszközökb?l kellett valamit találni.

Végül a következ? gondolatokig jutottam:

1. A kézifék alapját valamilyen beviteli eszköz, például egy numpad alkothatná, de lehet?leg USB-s eszköz.

2. A karnak egy cs?nek kell lennie, minél könnyebb anyagú, de megfelel?en merev legyen.

3. Ezekhez az alkatrészekhez kell egy vázat építeni.

4. A kar mozgását, és alaphelyzetbe állását biztosítani kell, valamilyen rugóval, ha lehetséges.

1. Ezzel a gondolattal annyi probléma volt, hogy egy numpad is plusz pénzbe kerül, jó lehet egy billenty?zet is erre a célra. Nekem azonban nem volt feleslegben, így baráti körben kezdtem kérdezgetni, van-e valakinek olyan USB-s billenty?zete, amire nincs már szükség, esetleg hibás is lehet. Volt is egyiküknek egy hibás, hát ideadta, neki nem kellett már. Gyakorlatilag a teljes eszköz rossz volt, az Enter-t és a Num részt kivéve. Pont megfelelt a célnak.

2. A kar alapját több napig kerestem, vascs?, alumínium cs?, ötletért a m?szaki bevásárlóközpontokba mentem, de minden ami volt, drágának bizonyult. Ekkor jött a gondolat, hogy mivel a fa könnyen megmunkálható, készülhetne fából, éppen megfelel? lenne egy sepr? nyele. Kell?en merev is, viszont lehetne kicsit könnyebb, így jött a felmosó nyél a képbe. Ez ugyan nem fa, de üreges, és nem is valami vastag falú, fúró ezt is átviszi.

3. Hogy milyen anyagból készüljön a váz, már az els? perct?l egyértelm? volt, itt a könnyen munkálható fa lesz a nyer?, van is bel?le kéznél. Már csak egy nagyobb lapot kellett keresnek bel?le, ami nem vastag, és könny? vele dolgozni. Meg is találtam, egy korábban beépített szekrény polcaként szolgáló falemez személyében.

4. Ez a megoldás sok fejtörést okozott, míg végül letettem a rugókról, kéznél kizárólag tollakból valók voltak, ezek nem biztosítottak elég hosszt, és elég er?t, venni pedig nem akartam, de mikor kerestem, hogy hol lehetne egyáltalán, meg mennyiért, nem is találtam a megfelel? helyet. Ekkor jött az ötlet, hogy egy megfelel? méretre vágott gumidarab is el tudja végezni ezt a feladatkört. A két alternatíva a kerékpárbels? és a gatyagumi volt, utóbbi maradt a felhasználáshoz való jobb tulajdonságai miatt.

Az f? alkatrészek megvoltak, így jöhetett az összeépítés és tervezés.
Néhány építéshez szükséges alkatrész:

Alkatrészek
Alkatrészek
Felmosónyél

A váz méretét a billenty?zethez kellett igazítani, bele kell, hogy férjen, valamint rögzítenem is kell benne, hogy mindig egyetlen gombot nyomhasson csak meg. Magasságát pedig úgy kellett megállapítani, hogy ha a már megfelel? méret?re vágott felmosó nyelét egy tengely segítségével akarom rögzíteni, akkor a kar végén megfelel? nagyságú holtjáték legyen, majd a végén „fogjon a kézifék”.

A méretre vágott falapokat egymáshoz kellett rögzítenem, ehhez sarokelemeket használtam, azonban nem volt elég kéznél, így a helyi mindenes barkácsboltba mentem, itt felszerelkeztem mindennel, amire gondoltam, hogy még szükséges lehet, sok sarokelem, kisebb-nagyobb egyaránt és még több csavar.

Elkezd?dhetett a váz összeállítása, az alsó és az oldalsó elemeké, hogy lássam, mekkora helyem van a kar beépítésére, hova lenne a legjobb a tengelyt rakni. Minél közelebb rakom a lenyomandó billenty?höz a tengelyt, annál nagyobb holtjáték érhet? el a kar végén. Miután meghatároztam, hogy körülbelül hova kell esnie a tengelynek, már csak azt kellett kitalálni, hogy mi legyen a tengely. Nem volt akkora csavarom, amelyik átérne a két oldalfal között, viszont volt olyan alkatrészem, ami két csavar összekötéséhez használatos (nem tudom, hogy mi a neve, egy régebbi szekrény szétszedése közben találtam, gondoltam jó lehet még valamire).
A felmosó nyelére így akkora lyukat kellett fúrni, mint ennek az összeköt?nek a vastagsága, az összeköt? elemhez a két csavart pedig 4 sarokelem felhasználásával tudtam egy vonalba hozni. A num 5 – ös billenty? nyomásához a kar beállítását pedig megfelel? számú csavaranyákkal és alátétekkel biztosítottam.

Tengelytartó

Már csak a fels? elemet kellett úgy rögzíteni, hogy nyitható is legyen valamilyen módon a váz, és a kar útját is határoljam valamivel, mert ha túlszalad a kar, a billenty? bánhatja. Erre két zsanér, két sarokelem és egy csavar volt szükséges. A két zsanért a rögzítéshez, a sarokelemeket és a csavart pedig az úthatárolóhoz használtam.
És a kívánt er?t egy gatyagumival oldottam meg, egy csavart tettem a karba, és a váz köré raktam egy gumit, ami ezen a csavaron fejti ki hatását, egyszer?, mégis nagyon jó megoldásnak bizonyult, remekül teszi a dolgát.

És végül, de nem utolsósorban a képek:

Utóirat: Mikor készítettem a kéziféket (körülbelül fél éve), még nem tudtam, hogy cikket is fogok róla csinálni, így összeszerelés közbeni állapotok hiányoznak.
Illesztéssel nem igazán foglalkoztam, nem az volt az els?dleges cél, hogy egy tömeggyártásra kész terméket állítsak el?, kizárólag öncélú felhasználásra lett készítve.
Némi változtatás lehet lesz benne, a zsanérok cseréje olyan két csavarra, mint a másik oldalon van, nagyban megkönnyítené a kezelést, mert a mostani állapotában a szétnyitása és visszazárása igazi b?vészmutatvány. Valamint van egy fekete festékszóróm, azzal lehet adok neki.
Els?, de nem utolsó cikkem, “cockpit” már kész, kormány mod tervezve. 🙂

Check Also

Tűzijáték helyett Historic Monday

A hétfői bajnoki fordulónk elmarad, mert többen jelezték, hogy a tűzijáték miatt nem tudnak jönni. …