csütörtök , 2024 március 28

Folytatódik az F1 2020 az USA-ban

Az F1 2020 Manager bajnokságunk hatodik fordulójára az amerikai Austin pályán kerül sor. Ez lesz a bajnokságunk hatodik versenye, és első alkalommal kerülünk élő közvetítésbe is.

Természetesen a #janimutatja, azaz Hegyvári János onboard közvetítése is futni fog a facebook oldalunkon, de új partnerünk, a Sim Racing Company a teljes futamot fogja közvetíteni, melyet természetesen élőben lehet majd követni, vagy visszanézni a Youtube-on.

A bajnokság rendkívül szoros. A két legrosszabb eredményt minden versenyzőtől levonjuk, így alakul ki a valós pontállás, mely szerint Berki Milán vezet 128 ponttal, a 126 pontos Szentpéteri Péter előtt, de tőlük is csak pontokra következnek a többiek.

A csapatok között a Ferrari áll a legjobban, 55 pont az előnyük a Red Bull, és 57 a Renault előtt. Természetesen így a Ferrari autója most a legfejlettebb, de a többiek is dolgoznak, hogy ledolgozzák a lemaradásukat.

A modon is eszközöltünk frissítéseket, az első gumik lettek strapabíróbbak és a hasmagasság emelkedett.

A csapatok számára üzenjük, figyeljenek arra, mindenhol meglegyen a teljes három fős létszám. Ha valaki nem tud rajthoz állni, azt jelezze, mert sokan lennének beugrók.

Hétfőn este találkozunk.

Check Also

Silverstone következik – F1 2020 Manager

Az utolsó három fordulója következik az F1 2020 Manager bajnokságunknak, hétfőn az angliai Silverstone pályára …