csütörtök , 2024 március 28

Gokart – Oszágos Bajnokság, Kecskemét

2009.04.11-12.
Országos Bajnokság I.-II. futam

Kecskemét
Gokart Stadion
Emerico beszámoló
http://www.mgsz.net/tmp/hirek/1000043/logo.jpg
Ez volt az els? alkalom, hogy Gokart versenyre látogattam el, melynek oka, hogy idén Tim Gábor, azaz Bika menedzselését, támogatását magára vállalta a SIMCo, és az els? versenyen mint szponzor is képbe kerültem, mert az utolsó héten derült ki, hogy az az anyagi forrás megsz?nt, akin keresztül Gábor a motorját kapta volna az idei évre. Lényeg a lényeg, az utolsó pillanatokban sikerült szerezni egy bér motort, és új gumik is kerültek a gokart-ra, így ha nem is sok, de valami esély nyílt egy jó szereplésre a Rotax Max kategóriában.

De nemcsak Gábornak szurkolhattam ezen a hétvégén, a SIMCo ligát „képviselte” még Kancsár Ferenc és Ferencz Márk a Rotax Max Junior kategóriában, Märcz Ferenc (Gianni) a Rotax Max Masters-ben indult, Attramini Mirko a Rotax DD2-ben volt a mez?nyben. Idén sajnos másik két SIMCo-s hiányzott az els? futamról, és nem is biztos, hogy rajthoz fognak állni ebben az évben, név szerint Rebók József (Joke) és Vereczi Dániel (Pumba).

Na de inkább nézzük, mi is történt a hétvégén a srácokkal…

Sajnos még a kocsiban jött a hír, hogy a délel?tti id?mérés nem jól sikerült Gábornak, a motorral valami gond van, és csak a 18. helyet szerezte meg a 28 f?s mez?nyben, igaz a hátránya mindössze 3 tized másodperc. Sajnos ez el?re vetítette az egész versenynapot, hisz a pálya nem az el?zési pontjairól híres.
 
A pályán gyorsan megismerkedtem mindenkivel, végre arcokat is tudtam kötni a TS-en halott hangokhoz. Mirko szomorúan közölte, hogy a motorja eldurrant, és már nincs lehet?sége cserélni, így nem tud indulni.
 
Végre láthattam Gábor járgányát, és rajta a SIMCo-s matricákat, aminek igen örültem, kis dolog ez, de talán így indul el valami nagy történet. Reméljük..

Mindenesetre megmutatták, hogy mi is a gond a motorral, egyszer?en nem pörgött ki az elvárt 13.500-as fordulatszámra, 12.700-nál ledadogott. Gábor elmondása szerint vagy 2-3 tizedet kap az egyenesben, és egyenl?re nem is találták a hiba okát. 

 
Eközben elindult az els? SIMCo-s érdekeltség? futam, Gianni a 2. helyr?l indult a Rotax Max Masters-ben, így kíváncsian vártam a futamot. Sajnos elég kevés nevez? volt a kategóriájában, mindössze 9-en vágtak neki az els? versenynek.
352 – Gianni
A rajt utáni balesetet ugyan sikeresen megúszta, az els? kör végén a 4. helyen haladt, de folyamatosan lassult, és végül ki kellett állnia. Állítólag valami elektronikai hibája volt. Így sajnos a délutáni nagy dönt?n az utolsó helyr?l indulhatott.
 
A második futam amit megnéztem, a Rotax Max Junior volt, melyben két pilóta is SIMCo-s, Kancsár Ferenc a második helyr?l, Ferencz Márk a 7. helyen indult a 12 f?s mez?nyben. Itt sem úszta meg a mez?ny baleset nélkül, Feri gond nélkül eljött az els? helyen, ám Márk benne volt a s?r?jében, és a karambolban megsérült a keze, és bár sokáig tartotta magát a 7. helyen, végül feladta a küzdelmet.
 
101 – Kancsár Ferenc
 

106 – Ferencz Márk
 
Kancsár Feri az els? kör végén tehát már az els? helyen haladt, közvetlenül a nyomában csapattársával, de a leintésig tartotta az íveket, és a lehelettnyit lasabb motorral is els? helyen ért célba.
 
Nem volt más hátra, visszanéztem a boxba, ahol Gáborék továbbra is lázasan bütykölték a motort, de az nem akart jobban pörögni, így bár tudtuk, nagyon kicsi az esély az el?re lépésre, bíztunk egy jó rajtban, hisz a pályán igen nehéz el?zni.
 

Gábor (14) és apukája szerel
 
A depoban a látvány teljesen megváltozott, a 28 f?s királykategória igencsak impozáns látványt nyújtott. Rengeteg külföldi pilóta volt a rajtrácson, hisz ez zona kupa is volt egyben. Pár fiatal srác arcán pici rémületet is láttam, ekkora mez?nyben nagyon kemény lehet az els? kanyar.
 

Emerico és Bika
 
A rajthoz közelítve
 
Reménykedtünk a jó rajtban, de már az els? kanyar hatalmas balszerencsével kezd?dött, hatalmas porfelh?b?l Gábort láttuk visszaevickélni. Sajnos kirakták a lökdös?désben, így az utolsó helyr?l kezdhette a felkapaszkodást.
 

Bika az utolsó helyen…

Viszonylag hamar felzárkozott, és a 4. körben már az utolsó boly mögött ment, sajnos saját szemünkkel láthattuk, amire egész hétvégén Gábor panaszkodott. A kanyargos, bels? részeken teljesen felzárkozott a mez?nyre, ám a célegyenesben ahol el?zésre lehetett volna esélye, a motor belassult, és a többiek állva hagyták.

  Támadó helyzetben…


…egészen az egyenesig
 
Sajnos a 18. rajthelyen így nemhogy javítani nem sikerült, a 20. helyen fejeztük be a versenyt. Visszaérve a boxba el?ször elkeseredés, majd a „csakazértis” lett úrrá rajtunk. A Visual Motorsport, és még jó néhány csapat tagja a gokart körül legyeskedett hátha rájön a hibára, Mirko sorban hozta a csere alkatrészeket, de semmi nem bírta jobb teljesítményre a motort. Én közben visszanéztem a második futamokra.
 
Gianni tehát az utolsó helyr?l indult a Rotax Max Masters kategóriában, amit egy jó rajtal, és igazán jó versenytempójával lassan egy 4. helyre javított. Kár belegondolni, mi lett volna, ha nem megy tönkre a gokart az els? versenyen. Én azért belegondoltam, és szerintem gy?zhetett is volna, ha szerencséje van.
Gianni (352) második futamon a 4.
 
Kancsár Feri viszont magabiztosan várta a Rotax Max Junior második futamát, hisz els? helyen állt, míg Ferencz Márk eléggé el volt ken?dve, fel akarta adni, de végül rajthoz állt. Feri lemásolta az els? futamát, és csapattársát ugyanazzal technikával végig maga mögött tartotta. Újabb rajt-cél gy?zelem! Márk futama is jól sikerült, az utolsó helyr?l 6. poziccióban intették le.
 

Kancsár Feri (101) dupláz, ismét gy?zelem
 

Márk (106) a 6. hellyel vigasztalódik
 
Végezetül ismét Tim Gabiék jöttek, ezúttal a 20. helyr?l indulva. Lényegében a helyzet még roszabb volt, mint az els? futamon. Szerencsére a rajt most jól sikerült, és Gabi tudta tartani a tempot az el?tte lév? bollyal.
 

Rajt a 20. helyr?l
 
Szinte körönként tudott el?re lépni egy helyet a kanyargós részeken, és amennyire lehetett védekezett az egyenesben. Valamivel már jobban pörgött a motor, az egyenesben még lassabb volt a többieknél, de ahhoz elég hogy tudjon védekezni.
 

Lassan átrágja magát a nehezén…
 
Nagyon nagy csatában végül sikeresen el?re jött a 15. helyre, de a 14. helyen álló már kemény falat volt, az utolsó 3-4. körben nem tudta sikeresen támadni Gábor az ellenfelét. Nekem ez a futam egy gy?zelemmel ért fel, mert végre villant a „mi fiunk” és ismét csak abba gondolok bele, hogy „mi lett volna ha”…
  15. hely végül, magyarok közt 6.
 
Reméljük a következ? futamon már saját motorral indulhatunk, és akkor már semmi nem állhat az utunkba. Nagyon nehéz dolga lesz Gábornak, mert nagyon kemény a mez?ny (mind a 28 pilóta 6 tizeden belül volt!!) de ha valahol, hát itt érdemes nyerni. Más csapatok és pilótákhoz képest a költségvetés lényegében elenyész?, de akkor is nyerni megyünk majd minden futamra. Ha ez mégsem sikerül, abban biztosak lehettek az nem a szerel?kön és pilótákon múlott. De sikerülni fog…
 
Végezetül gratulálok Kancsár Ferinek a dupla gy?zelemhez, Márknak a kitartáshoz, és Gianni-nak a 4. helyhez. Remélem legközelebb már Mirko-t is sisakkal a fején látom, és szeretném látni Rebók Joke-t és Veréczi Danit is, ha lehetségük lesz. Találkozunk a Pannónia Ring-en májusban.
 
Emerico

Check Also

Gyorsasági OB, Él?ben a Hungaroringr?l

Motorsportal >>   Program: 2011. szeptember 17. szombat 9:00 – 9:30 Lotus Cup Eastern Europe …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .